|
Nem volt semmi körülötte, csak az ismeretlen világ, ami kettészelte a nyugodt gondolatokat a mindennapokban. Körülölte és húzta magához, mint a mágnes a darabokra szaggatott vasreszeléket, ami a műhely asztalán szanaszét szóródik. Csak érezte, hogy azt mondaná magában, hogy kell neki ez az tudás, ami a másikkal elviszi valami egészen új világba, ahova senki más nem léphet be és nem is értené meg.
Hangosan nem mondaná ki soha, mert még őt is ijjeszti az ismeret, hogy élővé formálja a szavakat magában, amik benne tudattalanul ide-oda csapódnak. Egy gyertya fényében merengve látta, hogy nem tud kiszállni a gondolatból, csak úgy járkált benne az érzés fel-alá, amiben benne volt ő. Nem akart tőle elmenni, nem akarta elfelejteni, nem akarta hagyni, hogy menjen. Azt akarta, hogy költözzön belé örökre, hogy az ajtón kilépve minden vörössé és érett sárgává váljon körülötte és a friss fű és a természet illata fűszerezze ízesre az érzéseit. Akarta, hogy áfonya ízű csókjának emléke mintákat marjon belé, hogy tudja, az élet végtelensége ott kezdődik, ahol nem ér véget soha a vágya azután, hogy ölelje.
Egy elveszett pillanaton pedig, a gyertyák fényén keresztül élő vált minden hosszú szünet utáni érintés, amiben együtt vesztek el csendesen.
Beküldő: Brigi
Címkék:
Bővebben... |